Gondoskodás
A rászorulók igazságos kiválasztását lakáspályázati rendszerünk szolgálja. Felelősek vagyunk azokért is, akik már bérlőink: az önkormányzati támogatások hozzájárulnak
a lakók biztonságos megélhetéséhez.
Rendkívül nagy igényt elégítenek ki a folyamatosan meghirdetett lakáspályázataink.
Anyagilag is támogatjuk azokat az önkormányzati lakókat, akik rendbehoznák bérleményüket.
Józsefváros összefog: válsághelyzetben új támogatásokat vezetünk be.
Önként vállalt feladatunk a társasházak felújításának támogatása.
Lakáspályázatok
Rendkívül nagy az igény a szociális bérlakásokra a kerületben, ezen belül is leginkább a felújított lakásokra. 2019 végétől 2022 végéig összesen 123 lakást hirdetett meg az Önkormányzat lakáspályázaton. Cél, hogy minél több, legalább részben felújított lakást lehessen megpályázni. A jövőben részlegesen, 60%-osan felújított lakásokat is meghirdetünk: ebben az esetben a bérlőnek csak bizonyos befejező munkákat kell elvégeznie. Terveink szerint a jövőben évente 3 lakáspályázatot írunk ki, ütemezetten.
Alapvetően kétféle módon szoktuk megkülönböztetni a pályázatokat:
- felújítandó vagy sem
- lakással nem rendelkező józsefvárosiaknak vagy az önkormányzati bérlők számára hirdetjük (minőségi csere).
Ez alapján 2019-ben 15, 2020-ban 18, 2021-ben pedig 34 új bérlőnek tudtunk lakást juttatni, az esetek többségében felújítási kötelezettséggel. Összesen 11 esetben pedig már meglévő bérlőnk tudott magasabb komfortfokozatú vagy nagyobb alapterületű lakáshoz jutni (szintén felújítási kötelezettség mellett).
Lakáspályázatok típusai
Azoknak, akik nem tudnak felújításra költeni.
Jövedelemtől függően szociális vagy költségelvű lakbér.
Azoknak, akik vállalják a lakás rendeltetésszerű állapotba hozását.
Azoknak, akik vállalják a lakás rendeltetésszerű állapotba hozását. Piaci lakbér.
A korábbi bérlemény cseréjét teszi lehetővé.
Nem kell a két lakás közötti értékkülönbözet után fizetni.
FELÚJÍTOTT LAKÁSOK PÁLYÁZATA
FELÚJÍTANDÓ LAKÁSOK PÁLYÁZATA
MINŐSÉGI CSERÉS PÁLYÁZAT
Otthon-felújítási támogatások
Anyagilag is támogatjuk azokat az önkormányzati lakókat, akik rendbehoznák bérleményüket. Az Önkormányzat minden évben meghirdeti otthon-felújítási pályázatát.
Évente 25 millió forintos keretösszegig támogatjuk a bérlők lakásfelújításait.
A programmal az Önkormányzat az önkormányzati lakásban élőket támogatja otthonuk felújításában.
Pályázatonként legalább 50 ezer, legfeljebb 300 ezer forint értékű beruházás számolható el utófinanszírozással. Az elvégzendő munka értéke lehet ennél magasabb, ha azt a bérlő maga vállalja megfizetni. A pályázat feltétele az energia-tanácsadáson való részvétel.
Szociális támogatások
Az elmúlt évek országos gazdasági folyamataira reagálva számos új támogatást vezettünk be, korábbi támogatásokat növeltünk, hogy a lakhatási szegénységben élők helyzetét enyhítsük.
Létfenntartási gonddal küzdő személyek támogatása
A rendkívüli települési támogatásnak ezt a formáját az igényelheti, akinek a létfenntartása időszakosan vagy tartósan veszélyeztetett és a családjában az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem egy-két fős család esetén nem haladja meg a 128.250.-Ft-ot, három vagy több fős család esetén nem haladja meg a 114.000.-Ft-ot. A támogatás mértéke éves szinten 50 és 75 ezer forint között van.
Támogatás hátralék kiegyenlítéséhez
Hátralékkiegyenlítő támogatást az igényelhet, aki önkormányzati lakás bérlője vagy használója az alábbi feltételekkel:
- a kérelmező a hátralék megfizetésére részletfizetési megállapodást kötött a JGK-val
- a kérelmező a részletek felét már befizette
- a háztartásban az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem legfeljebb 114.000 forint
Fűtési- és rezsitámogatás
A támogatást az igényelheti, akinek háztartásában az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem egy vagy kettő fős háztartás esetén legfeljebb 99.750.-Ft, három, vagy annál több fős háztartás esetén legfeljebb 85.500 forint. A támogatást október elejétől március végéig lehet kapni, összege havi 6.000 Ft.
Évi egyszeri vásárlási utalvány
Egy évben egy alkalommal 10.000 forint értékben vásárlási utalvány igényelhető függetlenül a korábbi rendkívüli települési támogatás kérelmektől, vagyis ezek akár együtt is benyújthatók.
Támogatás hátralék kezeléséhez
Hátralékkezelési támogatást akkor lehet igényelni, ha a kérelmező háztartásában legalább két hónapja nem befizetett lakhatáshoz kapcsolódó hátralék keletkezett és a kérelmező részt vesz vagy már részt vett a JSzSzGyK-val az egy hónapos előzetes együttműködésben.
Rezsitámogatások
Józsefváros összefog: válsághelyzetben új támogatásokat vezettünk be a már elérhető támogatásaink mellé.
Társasházi támogatások
Az Önkormányzat önként vállalt feladata a társasházak felújításának támogatása. Bár ezek az épületek magántulajdonban vannak, lakóik számíthatnak a segítségünkre.
Ennek érdekében indítottuk útjára a társasházi közös képviselők fórumát 2022-ben, amit rendszeres alkalommá tervezünk tenni.
A társasházaknak folyamatosan rendelkezésére áll többféle támogatási forma, amelyek különböző nagyságrendű és típusú problémák megoldását célozzák.
Az elmúlt évek több száz nyertes pályázata mutatja a támogatási formák sikerességét.
A Telkes Mária zöldpályázatok 30 millió forintos keretében összesen 5 féle támogatásra pályázhatnak a társasházak. Közös bennük, hogy a megpályázható összeg legfeljebb bruttó 2 millió forint; minden pályázat esetén 20% önrész biztosítása szükséges. A támogatás minden esetben utófinanszírozású. A pályázatok leadásának határideje első körben 2023. április 30. Amennyiben a keretösszeg az első körben nem merül ki, a második körös leadási határidő 2023. augusztus 31.
A Telkes Mária zöldpályázatok típusai:
-
Zöld udvar kialakítása/fejlesztése
-
Árnyékolás
-
Homlokzatzöldítés
-
Gangzöldítés
-
Esővízgyűjtő biztosítása